Zárva volt a tetőajtó

Nem tudom hogy hány embernek tűnt fel de mikor a helikopteres közvetítések is voltak senki nincs az épületek tetején. Pedig nagyon nagyon sok ember felfelé indult a tetőre mondván hogy majd helikopterekkel kimentik őket. De sajnos a helikopterek sosem jöttek. Nem kaptak engedély a tetőről való mentésre.
Pedig lelógó kötelekkel az ablakokban fuldokló embereket is kilehetett volna menteni.
Ez is óriási felháborodást és vitát is kavart hogy a helikopterekkel egyetlen egy embert sem mentettek ki!

A másik felháborító dolog meg az volt hogy mintkét toronyban a tetőre vezető vészkijárati ajtók zárva voltak. Ezért nagyon sok, a 911-re érkezett segélyhívás is a tetőajtónál ért véget. Méghozzá hogy zárva és nem lehet kinyitni.
Pedig a tetőn mint az utólagos vizsgálatok bebizonyították találtak volna olyan helyet ahol tudtak volna lélegezni. Bár sokra nem mentek volna vele mert összedőlt az épület, helikopterek meg sem az ablakokból, sem a tetőről senkit nem vittek el. De akkoris, milyen dolog hogy a tetőre vezető kijárat zárva??? 
Annyival ne intézzék már el hogy ígyis-úgyis meghaltak volna!!! Inkább a tetőn töltöm utolsó perceimet, minthogy egy irodában kínkeservesen fulladjak meg...
Arról nem is beszélve hogy mikor egy égő, füsttel teli épületben futok felfele mondjuk 10 emeletet menten szívinfarktust kaptam volna hogyha zárva találom a tetőajtót...

Erre sehol nem találtam választ hogy miért voltak zárva a tetőajtók. Vagyis arra megvan a válasz mondván öngyilkosok ne ugorjanak le...  De viszont ha kijutnak a tetőre sem tudtak volna leugorni mert szögesdrótos kerítéssel körbe volt kerítve a tető tehát leugorni nem lett volna egyszerű. Akkor miért is volt zárva az öngyilkosok miatt? Riasztó, kamera, biztonsági szolgálat nem lett volna egyszerűbb és biztosabb mint lelakatolni az ajtót?

De viszont milyen dolog az hogy nem volt hozzá vésznyitó? Vagyis hogy áramszünet, akármi esetén kód, beléptető kártya stb nélkül is kilehessen nyitni vész esetén. Mert nem lehetett kinyitni. :-(
Miért???? Ki a felelős?? A többi toronyházban kilehet jutni a tetőre???

Amúgy a második becsapódáskor a 3 lépcsőház közül egyetlen egy még használható maradt. Tehát ha a második toronyban rekedtek tudták volna hogy lefelé kell indulni akkor többen megmenekülhettek volna.

Kb 10 ember jutott ki a második toronyból akik a becsapódás fölött tartózkodtak. Az összes többi felfelé indult el.  Mondván alulról jött a tűzgolyó, füst, robbanás... hát ki az a hülye aki lefelé megy... Még a katasztrófafilmekben is ezt sugallják.. ha alattad a tűz akkor irány a tető.
Pedig ha tudták volna hogy bizony egy lépcsőház még használható, és a segélyhívószámon sem azt mondták volna nekik hogy maradjanak a helyükön... akkor talán még jópár ember élne.

De még mindig nem tudom és nem értem: Miért nem volt vésznyitási lehetőség a tetőajtón?????
Kommentben aki tudja válaszolhat!